Nyah, felmerült pár téma a héten, csak már agyhalott voltam hozzá, de gondoltam, írok róla.
Menjünk időrendben.
Volt egy érdekes beszélgetésem msn-en. És igazából megint nem tudom eldönteni: én vagyok túl türelmes másokkal, vagy mások túl türelmetlenek? Furcsa, de nálam a barátság nem könnyen múlandó dolog. Megértem, ha valaki nem ér rá, nem keres. Mostanság én sem érek rá másokra, amiért nem egy baszogatást kaptam. Hát elnézést, kissé összekuszálódtak körülöttem a dolgok. Aki nem érti meg, le lehet lépni. Nem direkt csinálom, és nekem volt a legnehezebb megszoknom a változásokat.
Viszont, amit írni akartam. Nálam nagyon nehéz elérni azt, hogy valakit ne szeressek. Ha valakivel évek óta nem beszéltem, évek óta nem láttam, ugyanúgy tudom üdvözölni, mintha tegnap is beszéltünk volna. Mert miért haragudnék rá? Hiszen ezek szerint én sem kerestem őt… ez két emberen múlik. A többi csak hárítás…
(Szívem, azért szétrúgom a segged, ha fél évig megint eltűnsz, megígértem. XD )
Hozzám mindig vissza lehet térni. Mert én ilyen hülye vagyok…
Másik. Most komolyan: ti mennyire vagytok közvetlenek a családtagjaitokkal? Úgy értem… én mikor elköszönök, mindig azt mondom: „Csók.” vagy „Puszi.” vagy „Cupp.” És nemrég pár beszélgetésből kiderült, hogy ez nem evidens. Jó, nem mintha olyan naiv lennék, hogy nem volt számomra egyértelmű, hogy ez nem mindenhol így van, de értitek szerintem a lényeget. Nem mondanám azt, hogy hűdeközel áll hozzám a családom, meg húdemindenttudokróluk. Egyáltalán nem. Van, hogy hetekig nem beszélek apámmal vagy öcsémmel. Nagyanyámékkal szintén. Mégsem érzem, hogy ettől kevésbé a családom lennének. Vagy távolabb kerülnének ettől. És tudunk beszélgetni… általában. XD
Uh, vissza az időrendben. Elfelejtettem. -.-
Érintések. Egyszer le lettem baszva, mert nem öleltem meg apámat random. Mármint nem ő cseszett le, de a lényeg az volt, hogy olyan távolságtartó vagyok vele. Mire visszaszóltam, hogy nem csak vele. Én mindenkitől tartok egy távolságot. Egy minimum szint mindenkivel szemben van. Aztán a másik féltől függ, hol húzom meg a határt. Ha nem igazán enged be az életébe, egy idő után távolabb lépek. És ennyi. Így is jobban kötődök az emberekhez, mint ők hozzám, csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, ki kellene nyitni a szemüket. Az meg ritka szokás…
Másik téma, amivel lerombolom az előző kettőt: a buszsofőrök. XDDD
Folyton felmerülő téma, és már annyira unom, hogy én is írok róla. XD
Igazából bármennyire lehet bunkózni őket, ők is emberek. Akiket fel lehet idegesíteni. Akiknek lehet rossz napjuk. Mert azért nézzünk már magunkba: a legtöbben igenis néha a munkahelyünkön is tudunk idegesek és feszültek lenni. Fel tudják cseszni az agyunkat néha túl könnyen is. Én is volt már, hogy ingerültebben szóltam vissza, mert előtte felcsesztek. Pedig nem az illető tehetett róla. Bár lehet, ez is türelem kérdése. Az emberekkel szemben. Mindkét részről. Ha néha picit jobban bele tudnánk képzelni magunkat mások helyébe, könnyebb lenne mindenkinek. Csakhát az ember önző, mindig más a hülye. Mert azt könnyebb.
Ez nem azt jelenti, hogy nem tudtam volna eltörni a buszsofőr kezét, mikor munka után, dögfáradtan mentem haza, minden bajom volt, és nem volt hajlandó nekem kinyitni két megállóban sem az ajtót, hogy leszállhassak, és emiatt volt egy jó kis sétám a hidegben, betegen. És én is kurva ideges voltam. Aztán vállat vontam, és nem érdekelt. Most jobb lesz attól, ha veszekszek?
És igen, mindhárom témára vonatkozóan: Tudom, hogy velem van a baj. Az én életszemléletem a probléma.
És volt még egy téma, de az istennek nem jut eszembe…
Jah igen!
A fontossági sorrend.
Nem mindig azok a dolgok fontosak másoknak, amik nekünk. És van, mikor hiába nyugtatsz másokat, ha valamit nem kapnak meg. Bele kell törődni, vagy tenni érte, de nem másokat okolni, a fenébe is. Lehet, hogy nekik más van, amit nem kaphatnak meg. Ezért tényleg érdemes haragudni?
(Jó, ez vicces. A bejegyzés ezen része az egyetlen, ami szól valakihez. Az illető meg nem olvassa a blogom. XD )
Meg család, barátok. Mi az istenért kell fontossági sorrendet felállítani? Ott kell lenni, ahol igazán szükség van ránk. Nem? Ha másnak épp nincs ránk szüksége, miért kell megsértődni, mert nem ott vagyok? Sosem fogom megérteni ezt az emberekben. Ezt a mérhetetlen önzést. Nem mintha nem lennék én is az. Csak… én legalább próbálkozom, hogy mások szemével is nézzek néha. Higgyétek el: túl lehet élni a próbálkozást…
Nah várom a véleményeket, ha van olyan. Meg ha egyáltalán valaki olvassa, amiket írok.
És most megyek, és… végignézem az lj-m. Egy hete nem jártam ott megint. -.- Gomennasai. -.-
2010. jan. 16. 14:47
2010. január 16., szombat
Munka, vásárlás, dorama, vizsga
Megvan a kínaim. *.* Életem legérdekesebb vizsgája volt, és kisétáltam egy hármassal… :)
Utána meg vásároltam, és elbasztam csekélyke 20.000 forintot. És tervezek még többet. Imádom, hogy dolgozom, és van pénzem olyan dolgokra, amikre eddig nem volt. *.*
Szóval vettem két szoknyát, egy csizmát, meg cicanadrágot. *.* És mgé akarok venni felsőt, meg nadrágot, meg a fehérneműimre is rászorulna némi újítás. A boltban már úgyis megismernek az eladók. XD
Lehet, hogy pár napig BP-n leszek. Mert ugye lesz Stratovarius koncert, meg utána NS, lehet DT is. (Igen, megjött megint a kedvem hozzá, már ha valaki hajlandó velem NS-re jönni… amúgy marad Bp-n a búbánat….)
Hömm…
Orthos no Inut néztünk. *.* Bakker ritkán jut sorozat kapcsán eszembe, hogy milyen jó yaoit lehetne belőle írni. XDDD Bár tanulnom kellett volna. -.- Most megint négy napig egyfolytában meló, ehhe. Nem baj, meló az pénz, és ariana vesz magának minden vackot. *egyre inkább hülye picsa*
Nyah szóval élek, létezem, tanulok, dolgozom, nem kell értem aggódni. :)
Nyah cupp meg bye meg minden! XD *megy ágyba tanulni, ha nem alszik be megint -.- *
Utána meg vásároltam, és elbasztam csekélyke 20.000 forintot. És tervezek még többet. Imádom, hogy dolgozom, és van pénzem olyan dolgokra, amikre eddig nem volt. *.*
Szóval vettem két szoknyát, egy csizmát, meg cicanadrágot. *.* És mgé akarok venni felsőt, meg nadrágot, meg a fehérneműimre is rászorulna némi újítás. A boltban már úgyis megismernek az eladók. XD
Lehet, hogy pár napig BP-n leszek. Mert ugye lesz Stratovarius koncert, meg utána NS, lehet DT is. (Igen, megjött megint a kedvem hozzá, már ha valaki hajlandó velem NS-re jönni… amúgy marad Bp-n a búbánat….)
Hömm…
Orthos no Inut néztünk. *.* Bakker ritkán jut sorozat kapcsán eszembe, hogy milyen jó yaoit lehetne belőle írni. XDDD Bár tanulnom kellett volna. -.- Most megint négy napig egyfolytában meló, ehhe. Nem baj, meló az pénz, és ariana vesz magának minden vackot. *egyre inkább hülye picsa*
Nyah szóval élek, létezem, tanulok, dolgozom, nem kell értem aggódni. :)
Nyah cupp meg bye meg minden! XD *megy ágyba tanulni, ha nem alszik be megint -.- *
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)