Hú, de rég blogoltam már megint. O_O Nekem kevesebbnek tűnt…
Szóval… Múlt héten voltam dolgozni szerdán meg pénteken. Meg úgy volt, hogy apáék jönnek le szombaton hozzám, csinálok nekik sushit. Pénteken meló végén felhív kolléganő, hogy be tudnék-e ugrani helyette, mert nem tud másnap jönni. Mondom okés, csak lebeszélem a családdal. Jó, hogy később felhívtam és rámondtam, hogy oké, megyek helyette. A kedves családom ugyanis egészen másnap reggelig nem tudta eldönteni (vagy közölni), hogy jönnek-e. -.- Végül az lett, hogy munkaidő végén hazarohantam, bevásároltam, aztán apáék már ide is értek. És elmentünk a Wasabiba. *.* Degeszre ettem magam, főleg rákkal meg kagylóval. *.* És tanulság: család kezébe ne adj pálcikát. Szerintem az egész hely rajtunk röhögött. De élveztük, szal kit érdekel. XD Éjjel filmeztünk Naszival, apa bealudt. Reggel mentek haza, majdnem kikommandóztak a felébresztésem nélkül. Aminek roppantul örültem volna, mert csak kilincsre lehet bezárni az ajtót kívülről…
Aztán… hétfőn voltam dokiknál. A háziorvos közölte, hogy zörög a tüdőm, írt gyógyszert, szívtam a fogam a gyógyszertárban.
Aztán… öcsém addig nyúzott, h menjek vele Sonata Arctica koncertre, hogy végül megrendeltem a jegyet. Csak nemtom mikor hozzák…
Tegnap meghibbantam, és elbasztam egy rakat pénzt. Jó, igazából jó rész elment dokira még hétfőn. Meg apának vettem ajándékot. Meg félig megpusztult az mp3 lejátszóm, vehettem újat. Fülhallgatót is vettem külön, amit vihetek vissza cserélni… -.- Hát kissé fura a hangzása a másik után, de két giga. *.* Sikerült is teljesen fullra pakolni… XD Ja és megkattantam, és fehérneműs volt a közelben. Na és hogy mentünk meg egy rosszul induló hetet? Fehérneműt veszünk. Ariana módszer, tessék kipróbálni. XD Eredmény: egy újabb gyönyörű fűző, meg alsóneműk. :) És egy másik fűzőért még visszamegyek, főnökasszony ígérte, hogy hoz feketébe, a ciklámen nem az én színem, pedig gyönyörű az a fűző. *.*
Ma meg megint későn keltem, de most rájöttem, miért. Az egyik telefonomtól várom, hogy majd újra csörög, de azt a másik szokott. Szal ezt megjegyezzük. XD Mondjuk éppenséggel nem fogok elkésni… még van három órám. XD
Holnap zh japánból és sehol sem tartok még…
És fázok. -.- Igen, tudom, fel kéne öltözni…
Ja meg anyának van még utalványa, szóval kicsit felújítjuk a gépeket, ha már pénzre váltani nem lehet. Kapok új dvd-írót és memóriát. :)
Öcsém bogarat ültetett a fülembe, lehet, hogy karácsonyra szemműtétet kérek…Szeretem a kontaktlencsét, de anélkül mégis jobb lenne. Apropó, azt is vennem kéne… meg bérletet. O_O Öh, ennyi pénzem asszem már nem maradt. XDD Mindegy, megoldjuk… :D Valahogy… -.- Úgy kell nekem.
Mi volt még? Jah igen. Ma jön Zedin, aztán pénteken megyünk Bp-re, már ha a tisztelt MÁV is úgy akarja. -.- Ha nem, akkor is. -.- NS-t akarok! Meg iszogatni. :) Meg találkozni mindenkivel… már aki ott van, természetesen. XD
Szerintem készülni kéne, városba is kéne mennem, beadni a fényképeket, meg kéne nézni nadrágot. Totál szétment az egyetlen, ami bemegy a csizmám alá. -.- Meg Zedinnel is találkozom óra előtt. Mozgalmas napok járnak. XD
Ja tegnap úgy beégtem a műszakis pultnál… *röhög*
nem akartam nagyon erőszakoskodni a próbadarab lejátszóval... mondom nem szól..
srác: csak félig van belefugva a fülhallgató
ariana: o_O … -.-’” bocsi, nőből vok...
srác: én meg h segítsek...
ariana bájvigyor... gondoltam ó h baszd meg :")
Na jó, ennyi voltam mára, tényleg. Vagy ki tudja… XD
2009. október 28. 13:10
2009. október 28., szerda
2009. október 22., csütörtök
Nem az én napom...
Oké, nagyon fáj a mellkasom. Nehezen kapok levegőt, és köhögök. És ma is elaludtam a dokit. És még mennem kell vásárolni, mert reggel fél hatkor aligha lesznek nyitva a boltok. Meg hajat is szeretnék mosni… bár lehet abból nem lesz semmi, nem akarom, hogy megfázzon a fejbőröm.
Nem bírok kiegyenesedni, annnyira fáj. O_O Ez nem nevezhető normálisanak, ugye?
Nyah mindegy, inkább nem vinnyogok.
Tegnap voltam egyetemen, kínain meg fénymásolatokért. A kínai könyv, amit meg lehetett venni 3000-ért, a fénymásolóban 750-be fájt spirálozva. -.- Van eszem vagy van eszem? XD
Aztán mentem munka. Most kevés kaját vittem magammal, hát nem éhes voltam? -.- Meg elrontottam egy csomó mindent. -.- Nem az én napom volt…
Nyah hallgat zene, ráveszi magát a boltra, és átmegy magának kajáért… majd mindjárt… aztán forró fürdő… és alvás. 4-kor kelek.
Okt. 22. 17:30

2009. október 20., kedd
Összegzés
Asszem ideje blogolni, rég meséltem már.
Amúgy azon filóztam, hogy… ha elkezdenénk kirakni életünk mozaikját, mi lenne a képen, amit kapunk? *megint szentimentális Ariana*
Amúgy egyben vagyok, a munka mellett semmire nem értem rá, szóval helyre rázódtam jó gyorsan. Párom jön haza látogatóba karácsonyra, meg kaptam tőle csokrot virágküldő szolgálattal, mert tegnap volt egy éve, hogy megkérte a kezem. :)
A pénzügyi helyzetem rendeződni látszik, dolgozom, amikor csak tudok (meg mikor behívnak), szeretem is a munkám. :) Szívesen járok be, jó a hangulat, a munkatársakat kedvelem, és mikor épp nem kőbunkók velem az ügyfelek, velük sincs bajom. Első nap picit kiakadtam, de azóta már mosolyogva veszem fel a telefont. Megtanultam türelmes lenni a hülyékkel is…
Tesóm tanulja az egyetemista életformát, volt lent nálam bulizni is a haverokkal, engem meg pont behívtak melózni…
Nagymamám holnap megy kontrollra, reméljük, több kemót nem kell kapnia. Szegénykém már eléggé kimerült.
Anyumnak van barátja. *.* Lehozta hozzám szombaton kicsit anyát, szerintem nagyon aranyos, meg úgy egy hullámhosszon vannak. :)
Asszem röviden és tömören ennyi.
Igazából valamelyik nap mondtam azt, hogy nem tudok visszatérni régi önmagamhoz. Valami végérvényesen megváltozott bennem. Asszem hiába hittem eddig, hogy már nem vagyok gyerek, most nőttem fel igazán. Hülyén hangzik, ugye? XD
Dolgozok, tanulok, elvagyok. Most így jól érzem magam. Problémák meg persze mindig akadnak, de kinek nincsenek?
Szóval munka. Durva volt a múlt hét. Előtte pénteken éjszakás voltam, vasárnap nappalos. Megbeszéltük öcsémmel, hogy mivel csak szerdán dolgozom, lejön, nálam alszik, bulizik egyet a haverokkal. Aha, hogyne. Szedtem volna le a buszról, mikor jött a telefon, hogy kéne menni dolgozni. Szóval gyors lepakolás, kaja, ki-ki dolgára. Kedden hajnalban hazajöttem, aludtam három órát, mert úgy volt, hogy öcsém utazik vissza Pécsre, csak aztán meggondolta magát. És jött a telefon ismét, hogy menjek be. Öcsém lepasszoltam, munka. Szerdán hétre hazaértem, aztán kivittem még a nyolcas vonathoz. Utána képszakadás, telefon megőrült. Felnézek negyed ötkor, újraindítom a telefont, sms, hogy menjek dolgozni. Pánikrohamban telefon, menjek szombatig minden nap. Mondom oké. o_O Ami azért volt vicces, mert hétfőn kibaszottul megfáztam. A gyomrom kiakadt, mert enni nem igazán volt időnk, mert ugye ha választani kell, hogy a szünetben cigi vagy kaja…
Még mindig gyógyulok, valszeg lábon hordtam ki egy tüdőgyulladást. Ma el akartam menni orvoshoz, de elaludtam. Teljesen átszoktam éjjeli üzemmódra, szóval reggel fekszem, délután kelek. Ami azért lesz vicces, mert ugye oké, hogy holnap éjszakás vagyok, de pénteken nappalos. XDD De poén, csak én 72 óráztam a héten, még a munkavezetők sem. De pénzügyileg jól jön, ha megjegyzik, hogy bármikor behívható vagyok.
Szóval tanulság: a narancs riasztás jót tesz a pénztárcámnak, csak az egészségemnek nem. XD De igazából jó volt egy kis pörgés. :)
Az albit már megszoktam, a hangyák átköltöztek a fürdőbe. Mióta fűtés van, katlanmeleg van a szobában, szeret szoba. *.*
És a Sekai fansub új helyre költözik, van saját domain végre. :)
Nem tudom, mit mesélhetnék még, szerintem egy rakat dolgot kihagytam… XD
Majd egyszer eszembe jut.
Pá!
Október 20. 21:55

2009. október 11., vasárnap
MIttudomén... a hét...
*morog*
Utálok négykor kelni… Ráaádsul tízig nem volt kedvem, éjfélig meg nem tudtam elaludni.
Hú de kurva kómás vagyok…
Amúgy gyorsan elszállt a hét.
Hétfőn lakótárssal vásárolgattunk. Kedden…. Kedden fogalmam sincs mit csináltam, a kínai házin kívül semmire sem emlékszem. XD
Szerdán volt Zedinem meg Luna-chanom. *.* És Zedin csinált onigirit. Nyamm… :P És végre nem pislogtam teljesen végig a kínait. XD
Csütörtökön még itt volt Zedin délutánig, aztán meg este japánra mentem. És nem is voltam annyira hülye, mint éreztem. XD Egész sok mindent eltaláltam a tesztekben. XD De azért ismételek, eskü…. :D
Péntek… reggel csörög a telefonom, félálomban érzékelem, hogy a öcsém. Felveszem, beszélünk… vonal szakad. Szeretem a telefonját, kukázhatná... bár asszem most az alagút volt a ludas. Mindegy, vissahívom, mondom neki: „Te, honnan a fenéből fogalmazódott meg a kis buksidban az a kósza gondolat, hogy én pénteken reggel nyolc előtt öt perccel ébren leszek?” XD Szerencsére sikerült visszaaludnom (miután fél órát beszéltünk), éjjel így is aludtam volna be. Éjszakás voltam, de akkora unalom volt, hogy alig bírtam ébren maradni. Munka az volt, nem arról van szó, de a monoton irattűzés kissé felőrli az ember idegrendszerét a tizedik óra után. Már imádkoztam, hogy csörögjön a telefon, ne nem… XD
Tegnap jött Évi japánozni, szegény talált itt egy agyhalott, fejfájós, frissen ébredt Arianát. Merthogy család megint felkeltett, én meg visszadőltem és mondom hoppá. XD Este meg… nemtom, hülye hangulatom volt. Most meg kurva álmos vagyok. Kéne reggelizni, mert rohadt éhes vagyok, szerintem megint kimaradt a vacsi.
*kómAriana zuhanyba L*
És majdnem azt írtam, hogy oyasumi… Szóval: szép jó reggelt mindenkinek! Így vasárnap hajnali négy óra huszonnégy perckor…

2009. október 5., hétfő
Első munkanap
Nyah dolgozó ember lettem. XD
Nem mondanám, hogy nyugis első napom volt. Pörgés volt és fejetlenség, de morbid módon élveztem. És lelkes vagyok, és komolyan mondom, már most hiányzik a munka. Addig legalább hasznosnak éreztem magam. Bár tegyük hozzá, a hülyeség pár formája szembejött velem. XD Az ügyfelek egy része azt hiszi, hogy én a szomszéd sarkon dolgozom, és minden falut betéve ismerek. XD Ja meg hogy látjuk a monitoron, ha náluk nincs áram. Meg azt, hogy ha két-három órán át nincs áram, összedőlt a világ. XD Szóval vicces nap volt. Egyszer ugyan felcsesztem az agyam, de szerintem az kellett. Így az elején. Utána már minden helyzetet tudtam kezelni, lenyugodtam. És cirka két-három óra után nem kaptam frászt, mikor csörgött a telefonom. XDD Meg közben szerződéseket tűztünk, borítékoltunk, címeztünk… telefonok mellett óránként öt ebből is kell, természetesen így első alkalommal egyikünk sem lett kész vele. XD
És… én tényleg élveztem a melót. Cirka nyolc óra alatt volt 26 hívásom, az totál vegyes volt. Meg voltak nehéz esetek, jó sok. -.- Hazahoztam a jegyzeteim, ez tízes skálán mennyire beteg? XD
És poén, hogy utána híreket olvasok Borsodból, írják, hogy villanyvezetékre dőlt egy fa. Ariana első gondolat: „Jó, ez legalább nem hozzánk futott be.” Létezik munkahelyi ártalom már az első nap? o_O
Ja és egész hozzászoktam a hangyáimhoz. Már csak néha jutnak eszembe. De azért lefekvés és evés előtt ellenőrzök ágyat illetve kenyeret, értelemszerűen.
Aztán… mai tevékenységek: frisseltem három oldalon, kitakarítottam az e-mail fiókjaim pár hónapra (volt ahol egy évre) visszamenőleg, rendezgettem, firefox-ot takarítottam, csináltam ebédet, és… ennyi. -.- Meg most a blogokkal plusz kettő. Angolon majd… nem ma. XD
És aludni kéne. És megfagyok. És unatkozom, de mégsem. Értitek, ugye? Nem? Én se. XD
Nah megyek és kipihenem a mai hülyeségeim. XD
Pá!
Október 5. 2:42

2009. október 3., szombat
Miyavi koncert
Azért ez durva… máskor ilyenkor fekszek… de nem ilyenkor kelek, max. ha vizsga van. O_O
És kurvára ideges vagyok… ugye nem baszok el semmit?!
És… ezen a gyönyörű napon ariana mivel kezdi a napot? Angst fanfictionnel. És nem akadt ki. o_O Lehet kezdek immunis lenni a szomorú dolgokra? (igen, ez itt az álmodozások kora, pedig már félig ébren vagyok…XD )
Koncert. Hát… ez is megvolt. De az Encore jó volt…
Csütörtök délután, egy vonatot 10 másodperccel lekésve, elindultunk Zedinnel Bp-re. Szálláshely: Hotel Riri. (Szívem, ezt nem hagyhattam ki. XD ) Söröztünk, áfonya pálinkáztunk, közben szólt a zene, és beszélgettünk négyesben. És persze kapunyitás után értünk a Pecsába, de így legalább nem kellett várni. Tökéletes. XD
Koncert után sörözés a BMX-szel, meg néhány ismeretlennel és ismerőssel kiegészülve. Vicces volt. XD De jó volt kicsit együtt bulizni, csajok, még ha az asztal másik végét nem is értem el sajna…
És kaptam Anyakától gyönyörű csipkés-mintás nap-/esernyő, imádom. *.*Köszönöm. *.*
És állítólag az öcsém rá akar venni, hogy menjek vele Sonata Arctica koncertre. Én küldtem neki link a koncertekről, csak én éppenséggel Stratovariusra akartam elcsábítani. XD Hát még meglátjuk…
Fázom…
Kis szocializálódás nem ártott már. :)
ÉS egyedül vagyok és sötét van. -.- Nemtom, szerintem inkább az egyedüllét zavar benne. Bár velem vannak a hangyák, mivel lakótársak basztak rovarirtani, pedig megígérték. Ha valamit akarok, magamnak kell elintézni, nemtom mikor tanulom már ezt meg. -.-
Fázok, éhes vagyok, készülni kéne, és kurvára izgulok. Remekül kezdődik a nap? XD
Nyah pá, elhúztam készülni.
2009.10.03. 4:31

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)