2010. február 1., hétfő

Négy dolog

Legközelebb nyolc lesz? o_O
Nah akkor jöjjön a mai második bejegyzés.

Pár „kritikát” kaptam az elmúlt pár napban. Elgondolkodtam. Nekem ugyanis szokásom.

1. „Téged semmi nem köt le.”
Dehogynem. De tény, hogy nehéz felkelteni a figyelmem, fenntartani pedig még nehezebb. Néha pedig tudatosan nem akarok valamibe belebonyolódni. Ismerem magam annyira, hogy min filóznék sokat, mivel foglalkoznék sokat, stb. És ha ilyesmire nincs időm, próbálok bizonyos dolgokba nem belemászni.

2. „Te sosem figyelsz arra, amit mondok.”
Dehogynem. De tény, hogy nem eléggé. Türelmetlen vagyok mind az emberekkel, mint a mondandójukkal szemben egy ideje, és ez csak egyre rosszabb. Bocsánat.

3. „Egy ideje olyan távolságtartó vagy.”
Tény. Megtanultam, hogy egy bizonyos távolságnál nem engedjük tovább az embereket. Ezen nem is kívánok változtatni. Ezt a leckét megtanultam, ezer hála és köszönet.

4. Szándékosan bántok másokat.
Ez nem enyhén lebutított és ellényegtelenített változata annak, amit én mondtam. Azt mondtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogyha valakit megbántok. És én semmit sem teszek ok nélkül. Néha ahhoz, hogy valakit rádöbbentsünk valamire, kell egy pofon. Nekem is kell általában, mikor épp nem veszem észre magam. Az emberek nagy része így működik, még ha nem is látja be. És ha ennek az ára az, hogy valaki megharagudjon rám, vállalom ezt a kockázatot. Megpróbáltam.

Nyah, ennyit akartam.

Ja igen, erről eszembe jutott egy idézet:
„Nem vagyunk bűnösök, nem vagyunk szentek..."


2010.02.01. 15:51 (már megint o_O)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése